TULAJDONKÉPPEN
Csucsai időkút
Láng Zsolt utolsó frissítés: 16:59 GMT +2, 2011. január 26.Akinek lesz türelme végigolvasni ezt a rövidke ismertetőt, annak a pontos koordinátákra nincs szüksége. Akinek meg türelme fogytán, az velük sem boldogulna. Mindenesetre az időkút Csucsa közelében található.
F. választékosan beszél, veszettül vezet. Kedvenc szava a „tulajdonképpen”. Igaz, minden költőnek van efféle szószólója. Demény Péteré a „bumfordi”. Balázs Imre Józsefé a „nonsalansz”. Selyem Zsuzsáé a „malőr”. Kelemen Attila Árminé a „zseniális”. Nála még Orbán Viktor is az.
A völgyhíd legtetején a korlát mellé húzódva parkolt a két rendőrautó. Az egyik előtt egy kék Ford meg egy piros Logan. Három civil ácsorgott az autók és a rendőrök között. A másik rendőrautó hátánál két egyenruhás beszélgetett egymással. Szenvedélyesen gesztikulált az egyik, a másik merev testtartásban állt vele szemben. A gesztikuláló rendőr férfi volt, a másik nő: lófarokba fogott haja kilógott a sapka alól.
Amikor melléjük értünk, egészen közelről láttam, milyen kétségbeesett a gesztikuláló férfi arca. Izgatott és rémült. Leereszti a karját, de máris felkapja, oldalra fordulva előredől, lepillant, aztán rálép jobb lábával a szalagkorlát tetejére, majd a másik lábával segítve az elrugaszkodást,
előredobja magát, bele a mélybe.
F. merev nyakkal nézi az utat, nem lát semmit a rendőrökből. Talán előzni szeretne ismét. Vagy azon rágódik, amit az előbb mondtam neki. Egészen oldalra kell fordulnom, hogy lássam a levegőben úszó rendőrt. A fejétől elváló sapkát, a kapálózó karját. Nem, nem kapálózik, csak úgy tűnik, mert esőkabátja lobog a szélben.
Ha megfejteném, miért tette, vissza lehetne csinálni, így hiszem. A kocsiablakon tükröződő szemgolyóm domború felszínén látom a kapálózó rendőrt. Reménykedik, hogy megoldom az életét.
F. dühösen a gázra tapos. Nem akartam semmit a fejéhez vágni, igyekeztem finoman felnyitni a szemét. Tapintatosan fogalmazok, vezetni nem tudok. F. arca elfeketedik a csalódottságtól, fokozatosan, mint légypapír az apró legyektől. Mintha ugyanaz történne most mindenütt, égen és földön, ég és föld között. A lófarkos mást szeret? Nem szeret mást, de a férfit sem szereti? Nem tud szeretni, mert nem tanulta meg senkitől? Tud szeretni, de félti magától a férfit? Netán a férfi menti meg a nőt, mert magára vállal valamit? Nem találok megoldásra.
F. nem állítaná meg a rendőrt, hadd zuhanjon. Sőt, a legszívesebben beállna alá, hadd zuhanjon rá. Hadd zuhanjon belé. Hadd találkozzanak! Én nem akarom.
Hadd ne.
És akkor kitalálom az időkutat. Egyesek horcruxnak mondanák, mások csurungának, ám itt egészen másról van szó. Benne lebeg a rendőr még mindig. Illetve előbb megkérem F.-t, írja meg, elvégre ő a költő, írja meg az időkutat. És ha megírta, onnan kezdve lebeg. Az autóban pedig örökösen ott utazunk mi, F. és én. Ameddig csak marad türelem elolvasni----
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!