BERLINÉV
Love parade
Láng Zsolt utolsó frissítés: 15:11 GMT +2, 2003. július 15.Berlin, ha jól meggondoljuk, alkalmatlan helyszín. A karnevál eredendően a pucér húsról szól, a lecsupaszított bőrről, a kitágult pórusokról, az izmok kiolvadásáról, az elfojtott sóhajok kiordításáról.
Persze, a berliniek nem sokat morfondíroznak az ilyesmin. Lassan, de megállíthatatlanul hömpölyög a tömeg szombat reggeltől késő estig. Mint valami gigantikus sugárhajtómű, olyan hangerővel süvítenek, dübörögnek a kamionokra szerelt hangszórók. A berlini karnevál a hangerőről szól. De a hangtól valóban felforrósodik az anyag, beindul átváltozása, azaz itt már többről van szó: sajátos megtestesülésről. Én csupán öt percet töltöttem az út szélén, de a gyomrom és a tüdőm máris helyet cserélt, a többi, kevésbé jelentős szervemről nem is beszélve. Azok, akik a teherautókon állnak, vagy a felvonuló menetben sodródnak, valószínűleg már egy vadonatúj anatómiában parádéznak, jóllehet úgy néznek ki, mintha egészben volnának.
Engem leginkább az érdekelt, hogy ebben az uniformizáló őrületben (hiszen minden őrület az egyetlen, mert nevenincs káosz mintáját követi) vajon tud-e érvényesülni a sokszínűséget kinyilatkoztató genius loci, a hely szelleme. Nos, négyféle lóbálót figyeltem meg. Az egyik a karjait lóbálja, előrenyúlva csápol, jobbal, ballal ellentétes ritmusban, akárha bemelegítő tornamutatványokat végezne. A másik a fejét dobálja le s fel, ezt körzésekkel szakítva meg, ami (nekem úgy tűnt) mintha a meglazult fej visszacsavarozására szolgálna. A harmadik a dudáit lóbálja; tehát értelemszerűen ebbe a kategóriába csak a dudások tartoznak, számukat tekintve azonban nincsenek kevesen, bár nyíltan meg kell mondanom, láttam műdudásokat is. Abban bizonytalan vagyok, hogy a negyedik típust nem a harmadik altípusaként kellene-é besorolni, ugyanis ez nem dudáit, hanem bizonyos fogalompárok szerint a dudának megfelelő férfiasságát lóbálja. De hát, ha példával élnék, ott van a jin-jang ábra, ami egy, ám a jin és a jang külön-külön létező. A különbség viszont a lóbálás stílusában egetverő: míg a dudák leplezetlenül pancsikolnak a hűvöskés légben, addig a micsodák kis testhezálló rongyocskába, amolyan férfitangába vannak beburkolva, fázós babaként.
Végül is parádé ez, nem cél a lelepleződés. Senkinek semmi célja nincs. De nem is céltalan. Megmutatja új jelmezét, lélegzetállító frizuráját, napfényes kosztümjét. Parádézik, ennyi az egész.
Estére aztán elered az eső. Messzemenően kiváló éghajlat ez a berlini. Az autók is dolgoznak, a szemetesek is söpörnek, de az igazi nagytakarítást az eső végzi el. Meg a vasárnapi hideg, amely kiűzi a bokrok alól a hétalvókat. Másképp hetekig bűzlene a Tiergarten, így azonban már hétfőn kimehetünk ismét, élvezni a csendet, a jó levegőt, a Spree illatát, a nyulakat, a mókusokat, a tavak tetején táncoló szitakötőket.
És ma, hétfő reggel melegen süt a nap.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!