BERLINÉV
Karneval der Kulturen
Láng Zsolt utolsó frissítés: 13:45 GMT +2, 2003. június 9.Suvi, a finn lány meséli, hogy a finnek nem szeretik a hideget. Nem szeretik az esőt. Nem szeretik a szúnyogokat. Meséli, hogy egyszer, amikor mínusz 38-at mutatott a hőmérő, kétségbeesetten kérdezte magától, miért is jöttek ők északra,
Mondom neki, ez a kérdés magyar ajkakról is fel-felröppen. Valószínűleg általános.
Gujst, a holland nemet int. Nem, mondja, a hollandok nem szokták ezt kérdezni. Miért is tennék, országuk jelentős részét ők talicskázták oda, ahol van.
A berlinieknél sem ismerős a kérdés, így Ulrich, és hiába gondolkozik, nem emlékszik, hogy hallotta volna valaha is. Ő különben Kölnben született, de öt éve Berlinben él. Meg van elégedve. Ahol élni lehet, ott lehet jól élni is.
Közben újak vonulnak elénk. Hasalunk a fűben, kekszet rágcsálunk, és úgy bámuljuk a felvonulókat, mintha fantasztikus formájú felhők volnának. A sötétbőrű táncosok között fehérek is vannak. Nem tudom levenni szememet az egyikről. Arca verejtékben úszik, és a rázkódástól szemüvege le-lecsúszik orráról. A dobok ritmusára jobbra-balra dülöngél, közben behajlítja egyik karját, és a másikkal könyökére üt, majd ellenkező ritmusban ugyanezt megismétli (és közben a szemüvegét is tologatja). Szőrös melle is csatakos, pocakja alatt fénylő szélű hurkákban tűrődik meg a bőr. Térdig érő háncsszoknyája előtt sárgával és zölddel hímzett piros kötényke, a lábán fehér sportcipő. Ulrich lelkendezve újságolja, hogy látásból ismeri őt, Konradnak hívják, és az egyik szállodalánc menedzsere. Eddig csak nyakkendőben látta. Konrad halálos komolysággal ugrál, nem veszi észre integető ismerősét. Ha azt mondanám, hogy Berlinben nem láttam boldog embert, ő utolsó érvemtől is megfosztana. Arcán a komolyságon átüt a mélységes boldogság; harsog az elégedettség eksztatikus ékesszólása. A végtelenített újzélandi kengurutáncot járva sasszézik tova. Aztán érkeznek a következők, akik a ghánai Khunu nevűt lejtik. Ezt Luti mondja, mozambiki tagja piknikező társaságunknak. Khunu ghánaiül kakast jelent?, kérdezem. Honnan tudod? Megfejtettem a táncból. Nevetünk. Ugyanis nemrég próbáltam elmagyarázni neki, mi is az a pünkösd, a lángoló nyelvek földreszállásának ünnepe, és hogy mi köze a Kultúrák Karneváljának pünkösd vasárnapjához. Ez bejött, mondja Luti nevetésének rohamai között. Csengő hangja fel-felcsap, teste hátrahanyatlik, de nem súlyosan, hiszen éppenhogy egyre könnyebbnek tűnik, már-már piheként fölröppen, egyre följebb, a kifürkészhetetlen kék égbe.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!