ITTHONÉV
Harmadik típusú kudarc
Láng Zsolt utolsó frissítés: 11:04 GMT +2, 2004. június 4.Komoly lehetőségeket látok a szerelemben. A szerelem úgy teremt viszonyt, hogy közben nem méricskél, és így létrehozza azt, ami még nem volt, és nem is akart lenni. Akarat, hát ez az, itt jövök én.
Van egy író, megpróbálom szeretni. Itt él a közelemben, ha nem is ebben a városban. Arra számítok, ha megszeretem, talán másokhoz is közelebb kerülhetek. Barátaihoz, emlékeihez, tetteihez, a helyhez, ahol élünk. Úgy megszeretni, hogy közben nem nézni, milyen. Milyen szar dolgokat ír.
Tudom, egy írót nem könnyű megszeretni. Pláne, ha szerelemről van szó. Egy írónak addig van esélye, amíg meg nem jelenik az első könyve. Illetve azután, miután annyira elaggott, hogy úgy emlékszik, kazánfűtőként ment nyugdíjba a 187-es fűtőházból.
Nehéz tehát a dolgom. Ha másvalakit választok, valószínűleg könnyebb volna, viszont most az a cél, hogy minél dagadóbb ellenszenvet oltson ki a szerelem.
A tegnap váratlanul összefutottunk. Illetve a tegnapelőtt. Azért nem annyira váratlanul, hogy ne lett volna öt percem a felkészülésre. Lelkemet átöltöztettem, kialakítottam azokat a nagyon érzékeny, pihefinom struktúrákat, amelyek képesek semmi kis érintésektől beindulni, és valami falrengetően újat létrehozni. Richard Dreyfuss a Harmadik típusú találkozásokban várta így a fényből kilépő marslakókat.
Aztán kezet fogtunk. Nem, nem fogtunk kezet, mert csomagokkal volt tele az övé. Két fiatalabb író kísérte, azok is cipekedtek. Én még írókat nem láttam így felpakolva. Nem tudom, mi volt a szatyrokban, de láthatóan elégedettek voltak. Izzadtak, és fújtattak, és lelkesen meséltek valamit. Inkább csak kurjongattak. “Üdvözlöm!”, vetette oda nekem. Mintha rám nem vonatkozna a szabály, hogy minden író minden írót tegez.
Leforrázva álltam ott. Azaz leforrázva állt ott az, aki elhatározta, hogy szerelemmel fog közelebb kerülni a helyhez, ahol itthon van.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!