KEZES-FELES kocsmatörténetek
Weinorgel
Láng Zsolt utolsó frissítés: 16:16 GMT +2, 2011. december 12.A kocsmában ketten magyarul beszélgetnek. A nőt Gabriellának hívják, a férfi nevét nem halljuk jól. Egy közeli szállodában laknak, általában délig alusznak, s mire kikászálódnak az ágyból, és felcihelődnek, már délután lesz.
Azért hívják így, mert kétszáz éve minden este, pontban nyolckor megszólaltatják a huszonnégy sípos kis faliorgonát. A falak mentén székek, asztalok. Az osztályteremnél nem nagyobb terem zsúfolásig telt, sokan állnak, a földön bokáig járni a földimogyoró lehántott héjában.
A kocsmában ketten magyarul beszélgetnek. A nőt Gabriellának hívják, a férfi nevét nem halljuk jól. Egy közeli szállodában laknak, általában délig alusznak, s mire kikászálódnak az ágyból, és felcihelődnek, már délután lesz. Marad így is két-három órájuk a város valamelyik múzeumára, vagy csak sétálnak a jól ismert utcákon és parkokban. Aztán ahogy besötétedik, valahol megvacsoráznak, többnyire egy utcai kolbászárusnál, mert Gabriella imád csupasz kézzel enni, s a csuklójára lecsorgó zsírt a férfi puha nyelvével lenyalatni. A kolbász után jól esik egy-két pohár bor a Weinorgelben, ez már szertartásukká vált, főképp, hogy ezen a héten a bort fele árban mérik, pontosabban egy pohár helyett kettővel adnak ugyanannyi pénzért.
A kedvezményes akciónak köszönhetően, már kora este tömve a kocsma, s bár ők még kaptak ülőhelyet, később ők is felállnak, és a fal mellé húzódva beszélgetnek:
- Negyedjére vagyunk itt?
- Nem számoltam. De azt tudom, hogy holnap reggel indulnunk kell.
- Kár.
- Délután már tanítok. Négyre haza kell érnünk. Sőt, a legjobb lenne háromra.
- Rendben, én fel tudok korán kelni.
A férfi mellett egészen közel egy lány áll. Már percek óta legelteti szemét a férfi profilján, s ahogy orrcimpája remeg, valószínűsíthetően aprókat szippant illatából is. Közben fehérbort kortyolgat, frissen kiforrt újbort, grüner weint. Nagyon fiatal, szinte gyerek még. Nem szólal meg, viszont nézését mindenki a beszédes jelzővel illetné. És akárcsak a zenét, bármilyen nyelven beszélő ember megértené:
- Ismerlek téged, tudom ki vagy. Veled akarok most lenni. Ne kérdezd, meddig, talán örökre, talán reggelig, csupa ismeretlenség vár minket, honnan tudnám, mit hoz a jövő.
A férfi zavartan elkapja tekintetét, de fél perc után visszafordul, s akkor látja, hogy a lány még mindig őt bámulja, mintha egy sokkalta hosszabb történetet mesélne, mint hogy egyetlen pillantással elmondható volna.
Amikor a Gabriellával távozó férfi a kocsmaajtóból visszanéz, a lány mintha bólintana. Vagy intene. Nem látszik jól a sűrű cigarettafüst miatt.
Öt perc alatt elérik a szállodát, a férfi előreengedi Gabriellát a liftbe, előreengedi a liftből a folyosóra, onnan a szobába, és előreengedi a fürdőbe is. És amikor Gabriella levetkőzött, gyorsan beszól neki:
- A kocsmában felejtettem a tárcámat, rohanok vissza! - majd választ sem várva, sebesen nekilódul. 318 megnyújtott lépéssel megérkezik a kocsmához. Kinyitja az ajtaját, és rögtön látja, hogy a fal mellett még mindig ott áll a lány, a tömegen keresztül is észreveszi. Mi is jól látjuk a férfi válla fölött. Szinte egyenesen a tekintetébe lépünk, e táguló falú, káprázatos útvesztőbe.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!