BERLINÉV
A fej városa
Láng Zsolt utolsó frissítés: 10:42 GMT +2, 2003. május 1.Nem jó, ha az ember szerelmes a napjaiba. Szerelmes költõ rossz verseket ír. Tudnék példákat mondani. Emlékszem, volt egy álomszép napom április 13-án, vissza lehet lapozni: rossz lett a vers.
Csakhogy nincs csakhogy. Itt, amikor képzeletet szól a szám, akkor is igazat beszél. Hadd pontosítsam: amikor otthon, negyedik emeleti szobámból kinéztem, akkor az elém táruló peremvárosi telepre ráfestõdött képzeletem városa. A blokkok tetején ciprusfák nõttek, a szürke falakat vadszõlõ futotta be, és a töredezett betonjárdák helyén puszpánggal szegélyezett allék kanyarogtak. Évekig nem pucoltam ablakot, mert az üvegre rakódott porfoltok inspiráltak. Talán a ciprusokkal befásított blokktetõknél merészebbet is ki tudtam volna ötleni, csakhogy ott volt a csakhogy. Dugdostam képzeletemet, mint ahogy visszamaradt gyereket szoktak, ha vendég érkezik.
Berlinben képzeletét senki nem rejtegeti. A házakat szõlõvel futtatják be, ha arra szottyan kedvük. A szélkakasként forgó manzárd is mûködik. Valaki elképzel egy tolótetõs állomást, és ezer ember két évig ezen dolgozik. Megszólal a képzelet, és igazság lesz, amit mond. Valaki kitalálja, kellene egy Égimeszelõt építeni, és ezen senki nem nevet, hanem több százan máris a tenyerükbe köpnek, aztán miközben hordják a köveket meg a maltert, kitalálják, a meszelõt rádiótoronynak is használni lehetne. Így lett a Schwangere Austerbõl, vagyis Viselõs Osztrigából a Kultúra Háza, vagy az Óriási Odvas Fogból a Vilmos császárról elnevezett Emléktemplom. Csakhogy.
Ha már nem tudom lekoptatni ezt a szót, legalább a jelentését hadd cseréljem ki. Legyen belõle: mi több, kurziválatlanul és idézõjel nélkül.
Csakhogy, a tegnap az Olimpiai Stadionban jártunk, azaz mivel épp felújítják, helyette megnéztük a közeli temetõt.
Eddig, ha elképzeltem, milyen is az Éden, akkor magam elõtt láttam egy kertet, a maga díszfáival, szelíd állataival, gyöngyözõ forrásaival, tiszta vizû tavával… Mi több! Nem mélyedtem bele, hiszen az a mondás járta, hogy nem jó, ha az embert elragadja képzelete, mert azután nyugtalanul bolyonghat a valóság sivár terepén. Mondani szokás ezt-azt otthon.
Mond az ember ezt-azt, aztán. Aztán egyszer csak elsöpör mindent a valóság, amely pont olyan, mint a képzelet. Olyan volt az a temetõ, mint az éden. Nem túlzok. Voltaképpen jobb volt, mint amit képzelni tudtam, mert a tavacska egy katlan fenekén pihent, így a partjára leereszkedõ édeni nyugalomban érezhette magát.
Milyen legyen egy temetõ? Azért van a képzelet, hogy ilyen legyen. Berlin a fej városa. Képzeltebb, mint Vásárhely vagy Kolozsvár, csakhogy. Fejben kidolgozottabb. Egy bizonyos idõ után az idegen arra jut: szépészeti szempontokból itt még azt is kitalálták, hogy tavasszal a fák elõbb virágozzanak, s csak azután hajtsanak leveleket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!