NÉGY KAMASZ
Irsaival Bécsben
Láng Zsolt utolsó frissítés: 11:28 GMT +2, 2010. szeptember 13.Mókás út volt, nem vitás. Négyen Csabáék új kombi Daciájával. Ketten ötvenévesek, ketten huszonévesek.
Akik metrójeggyel akarták a mélygarázs sorompóját felnyitni, akik két utcányira is a vadiúj Kombival indultak neki, jóllehet estig keringtek, mert addig tartott, amíg kiismerték a közlekedési rend logikáját. Addigra minden múzeum bezárt, ám a logika a birtokukban volt immár, és ez többet jelentett, mint célba érni. A négy kamasz, akik elkerülték a Stefflt, nem ebédeltek a négycsillagos szállóban, viszont valódi bécsi virslit ettek egy zsíros talponállóban, piás fiákeresek mellett. Akik nem vitték haza a kedves és készséges pincérlányt a Weinorgelből, inkább átbeszélgették az éjszakát az Órakapu alatt, az idő egyiptomi felosztását kritizálva.
Irsaival Bécsben az ember otthon érezte magát,
akkor is, ha soha nem járt Bécsben. Mert teljesen mellékesnek tűnt, hogy Irsai lakcíme szerint a sötét vásárhelyi külváros, a Katanga lakója, ő otthon volt a fényes Bécsben. Otthon tudott lenni, mert megérthetőnek tartotta a működését. Anélkül, hogy ismerte volna a nyelvet, anélkül, hogy valaha is parkolt volna emeletes garázsokban, tősgyökeres bécsi lehetett. Csodáltuk, egyszerűen csodálatos volt az ő sugárzó biztonsága. Irsai otthon-mondata a világról így szólt: azért vagyunk a világon, hogy megértsük.
Talán e tanulság miatt is lett ez az út négyünk Nagy Utazása. A BÉCSI ÚT a mosolyogva felidézhető otthonosságba.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!