BERLINÉV
Alkony
Láng Zsolt utolsó frissítés: 14:06 GMT +2, 2003. július 1.Forgách András húsz évvel ezelőtt született elbeszélését olvasom. Az elbeszélés ugyanabban a lakásban játszódik, ahol most én lakom. Uhland utca, félúton a magasvasút és a Mercedes-szalon, a Cinema Paris és a Paris Bar között. Eddig minden stimmel, csupán a Mercedes helyére költözött BMW-szalon.
A lépcsőházban a gránit és a márvány maradt, a faragott lépcsőkorlát is. Hiányzik viszont a tükör, kutatom, merre lehetett. Talán a gránitfalakon? Az első bekezdés legfontosabb változása azonban az, hogy megszűnt Nyugat-Berlin. Amitől a szavak kicsit másképp csengenek.
Az üveges könyvszekrény ma is megvan. Polcain viszont nem filozófiai művek sorakoznak. Tucatnyi spanyol könyv az aljában: idők hordaléka. A középső polcon nem túl értékes, ráadásul hiányos teáskészlet. Ellenben neonégő rejtett fénye világítja meg, új beüzemeltetés. A nappaliból hiányzik a majonézszínű pianínó, és nincs az erkély fölött kihúzható ponyvatető. Ám a sarokban, a falnak támasztva még megvan megbarnult fenyőfaváza.
Az elbeszélés egyik központi helye a fürdő. A kád fölött nincsenek sárgaréz csapok. Minden csupa nikkel. A csapok nem roppant méretűek, hanem kicsik. Mégis bonyolult trükkökre képesek. A kádba zuhanyozófüggöny lóg, idegesítő tartozék, ha az ember fürödni akar. A kád sincs a mosdókagyló mellett, vagyis a kádban ülő nem tudná a vízbe ráncigálni a kagyló előtt borotválkozót. Egyébként se szokott senki borotválkozni.
A dolgozószobában ugyanaz a monumentális íróasztal. A monumentális szó használata indokolt. A két süppeteg fotel helyén illetlenül keszeg IKEA-fotel. A Kurfürstendamm felől behallatszik az autók tülkölése. Azóta is tülkölnek.
Elindulunk az elbeszélés másik központi helyszínére. A padló ma is recseg. A szobák száma mintha eggyel kevesebb volna. Bár sokféle útvonalon célba lehet érni, és akkor stimmel az is.
Megérkeztünk. Nincs falba süllyesztett álkandalló, sem selyemtapéta, a stukkózott mennyezeten már stukkó sincs, nemhogy Ovidius-jelenet. Letaglózó sivárság. De lehet, csak a képzelet hiányzik, amely húsz évvel ezelőtt az akkori falra festette “a sötétséget átszövő naiv bujaságot”.
Másfajta képzelet bolyong a lakásban. Ez igaz, de már elindult a húsz évvel ezelőtti nyomába. És mégiscsak megpillantja az álkandallót és a mennyezetet burkoló festményt. Ovidiust és az oroszlánokat. A szőnyegen fekvő Alkibiadészt, mezítláb, frakkban, lehunyt szemmel. A perzsa mintáit. A húsz évvel ezelőtti alkonyt Berlinben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!