ÁLLATI TÖRTÉNET
Piroska és a Vérfarkas
Láng Zsolt utolsó frissítés: 11:32 GMT +2, 2006. október 26.A Vérfarkas már régóta várta Piroskát, és amikor az megérkezett, előszedte legmézesebb, legmázosabb mosolyát, úgy köszöntötte.
A Vérfarkas loholt, mert nagyon akarta, hogy megtörténjen az a “minden”. Piroska ugyan nem volt a kellem és a báj netovábbja, ám mégiscsak szóba állt vele… A Vérfarkas friss áttelepült volt, vagy ahogy egykori barátja a szemére vetette: “átlökődött”. Szavazati joggal sem rendelkezett. Így hát igyekezett, hogy Piroska elégedett legyen vele. Amióta áttelepült, szemfülesen ügyelt arra, hogy az Elvárások előtt járjon. Egyszer a Rókát a bátor önfeláldozás mártírjának nevezte.
Belépett a házba, és dobbanó szívvel pillantotta meg a hatalmas ágyat. Ekkorát még életében nem látott. Csakhogy ebben az ígéretes ágyban egy rettenetes vénasszony feküdt. Asszonyban sem látott még ekkorát, ám annak csúfságán már csodálkozni sem tudott, ugyanis kisebb mértékű hasonlóval sem találkozott soha.
Azért jöttem, mert Piroska mondta, hogy jöjjek, habogta, ám a vénasszony leintette. Ha ő küldött, akkor ne szövegelj, hanem gyere ide, rikácsolta, és amikor szegény Vérfarkas remegve megállt az ágy mellett, hatalmas kezével elkapta, és a padlóról felemelve, magához rántotta. Szeme akkora volt, mint két tányér. A Vérfarkas belekukult a nagy sötétségbe, mert nem csak a vénség szeme, hanem torka is sötét volt. Azt még látta, ahogy a megbarnult fogak közelítenek (persze, ő repült feléjük), hogy leharapják a fejét. Felkészült a végre, ám csupán az történt, hogy “minden” (milyen bizsergetően hangzott fülében e szó nem is olyan régen!) elsötétedett, ő meg leszánkázott a mélybe.
Na, aztán!, gondolta.
Később, némiképp nyugalomra jutva, azt a tanulságot vonta le, hogy a világ teljesen összezavarodott. Kevesen tudják, mi az a Vérfarkas. Egészen pontosan ő sem tudná megfogalmazni, de neki legalább benne van a nevében. Elég, ha előkelően bemutatkozik: Vér Farkas vagyok, sőt, egyenesen úgy ejti: Ve-ér… Nem Vérpiroska, hanem Vérfarkas! Nem világos?
Szóval itt tartott, amikor rázuhant egy test. Nem másé, mint a Vadászé, az utálatos Vadászé, aki bár nem volt áttelepült, lököttebb volt mindenkinél. Lökött és erőszakos: egy zergetollas Arturo Ui! Nem volt elég, szegény Vérfarkasnak, hogy a savgőz marta a bőrét, csípte a szemét, hogy fuldokolt, hogy szédült, hogy a szíve ki-kihagyott, ráadásként a Vadász rugdalkozását, kapálózását is el kellett viselnie. Piroskaaa!, nyöszörögte, hiszen mi mást is nyöszöröghetett volna. Azonban sejtette, “minden” hiába, ebből a bendőből ő már csak nevenincs salakként fog kijutni.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!