ITTHONÉV
Szatmárnémeti, Szatmégazeri
Láng Zsolt utolsó frissítés: 15:49 GMT +2, 2004. március 9.A várost románul Satu Marénak nevezik, ami magyarul Nagy Falut jelent. Ha tehát valaki románul hallja a város nevét, az elétáruló látványon valószínűleg nem csodálkozik annyira, mint az, aki a magyar nevet érti. Szatmárnémeti: ígéretesen hangzik!
Nem csupán a gyors beteljesülés szava, a “már”, hanem a “németi” anyagminőséget és gördülékenyen működő szisztémát ígérő jelzője miatt is. A keletről érkezőnek mindenképpen biztató, amikor arra gondol, no lám, ez itt már németi rész: lesz vigasz!
A látvány azonban Azerbajdzsánt idézi, hetven évvel a kolhozosítás után. Jó, nem tudom, milyen a valóságban Azerbajdzsán. Csupán Grúziába utazhattam volna (tíz évvel ezelőtt), de oda sem mentem el, épp azért, mert nem akartam kétezer kilométert repülni csak azért, hogy valami nagyon is ismerős, lehangoló nyomorúságot lássak.
Viszont megállok itt, a Kazinczy és a Kölcsey sarkán, szemben a Gimnázium, kissé jobbra a Láncos templom, mögöttem a Vigadónak épült Patika. Iskola, Templom, Patika, egy élet díszletei. Sőt, több életéi, azaz szüleimre és nagyszüleimre gondolva, több generációéi, hogy fokozzam a magánhangzó-torlódást. A látványtól, bizisten, elnevetem magam. A járda melletti korlát félig kidőlve, a járda széle megsüppedve, letörve, az úttesten lábszárközépig érő gödrök. Az autók őrült szlalomozásban vannak, ám így sem kerülhetnek ki minden kátyút. Meg is látszik rajtuk. Roncsok furikáznak, de az újak, a vadiújak is rémesen porosak, sárosak, felismerhetetlenek. Ki erre, ki arra, ki amarra kerül. Mulatságos, hogy mindenki annyira, de annyira igyekszik, anélkül, hogy tudná, merre menjen. Porosak és szemetesek a járdák is, pikkelyesen hámlik a házak faláról a felvert sár. Kifakult, tépett szélű zászlók lógnak kopott zászlótartókból. A Templom előtt szoborfej, a Kölcseyé. Ő már túlvan a nevetésen, ő inkább lehajtja fejét, maga elé néz.
Nekem is le kell hajtanom a fejemet, hogy bokaficam nélkül átjussak a túloldalra. A nevetés egy pillanatra szünetel, ám az élvezet fokozódik. Nem tudom, milyen Azerbajdzsán, csupán elképzelem, amikor az azeri férfi, valamilyen megfogalmazhatatlanra keresvén a szót, azt mondja városára: olyan, mint Szatmárnémeti. Szatmégazeri.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!