GOJ KADOS
Ez a kérdés
Láng Zsolt utolsó frissítés: 08:33 GMT +2, 2013. október 22.Mifelénk sokan mondták már, én vagyok a te urad, te vagy az én népem. Mifelénk sok mindenre felesküdtek már a népek.
A földre szállt Isten, Jézus is csupán egyszer folyamodott az íráshoz. Amit írt, a porba írta. Nyilván jelképnek szánta, mármint a port. Mintha az ismert közmondást szerette volna ekképp kiigazítani: a szó elszáll, de az írás, ha megmarad, sokkal rosszabb. Hogy mit írt a porba, nem találgatják az evangéliumok. Az idősebb Peter Brueghel megfestette a jelenetet: a farizeusok odaállítanak Jézus elé egy asszonyt, aki állítólag megcsalta a férjét. Kérik, hogy ítélkezzék felette. Jézus sokáig nem szól semmit, miközben valamiket beleír a porba, majd azt mondja a farizeusoknak, hogy aki nem bűnös, az vesse az asszonyra az első követ. Brueghel képén kiolvashatók a porba írt szavak: DIE SONDER SONDE IS DIE. Flamandul ez annyit tesz: Aki közületek nem bűnös, az… Hogy olvasható legyen-e és milyen nyelven szóljon az a néhány porba írt szó, nyilván sokat meditálhatott az idősebb Brueghel. De az is lehet, hogy nem.
Mózesnél a nép még GOJ volt, később a szó jelentést váltott, és egyre inkább azokat a zsidókat jelentette, akik nem voltak igazi zsidók. Ami megint arra utal, hogy nincsenek kőbe véshető parancsolatok, mert nincs egy-jelentésű nyelv, amin a parancsolat megfogalmazható volna. Nincs egyetlen olyan szó sem, ami a „parancsolatot”, e felemás jelentésű, már-már rossz arcú szót helyettesítené, megadva az esélyt, hogy ne tegyük tönkre a szóval azt, amit mondani szeretnénk. Isten szent népétől a gój motorosokig perverz virtuozitással mutatkozik meg a szó paradoxona.
Jézus író volt, megírt opusok nélkül is. A porba írt, cáfolva saját megcáfolhatatlanságát. És ugyancsak megerősítette íróságát, amikor egy másik jelenetben azt mondta, azért jött, hogy a vakot látóvá tegye, a látót pedig vakká.
*
Mifelénk sokan mondták már, én vagyok a te urad, te vagy az én népem. Mifelénk sok mindenre felesküdtek már a népek. A legújabb magyar alkotmány preambulummal kezdődik (később „nemzeti hitvallás” lett a neve), ennek első mondata: „Mi, a magyar nemzet tagjai…”. Az alkotmány első cikkelye pedig így szól: „Hazánk neve Magyarország.” Elbizonytalanító kezdés, ugyanis a „mi” először a nemzet nevében szól, aztán viszont a magyarországi honfiak nevében, ami nem teszi egyértelművé, kik tagjai a nemzetnek, és kik hazájának Magyarország a neve.
A német alkotmány első cikkelye kijelenti, hogy az emberi méltóság a legfontosabb! „Das Würde des Menschen ist unantastbar” - érinthetetlen. És az állam köteles ezt a méltóságot tiszteletben tartani és óvni. „Achten und schützen.” Ez messzemenően egyezik azzal a Habermas által megfogalmazott korszakos gondolattal, amely elveti a nemzet etnikai meghatározását, és azt mondja, a nemzet demokráciát építő közösség. Mindenki tagja lehet, aki demokráciában akar élni. Korszakos és vonzó gondolat. Van benne valami optimizmus, amire minden embernek szüksége van. Van benne távlatosság, amire szintén szüksége van mindenkinek. Benne van mindenestül az emberi közösség, amely képes osztozni birtokán és örökségén, az egész földgolyón, a grönlandi Éden-öböl csodazöld mezőitől, a Szahara szédítő illatú homokdűnéin, a vándormadaraknak otthont adó szigetek szél barázdálta sziklafalain át, az alföldek selyemfű legelőiig… Tiszteli és óvja az emberi szabadságot, amely egyedül alkalmas megjeleníteni az ember vízióját önmagáról.
*
2009-ben a Le Nouvel Observateur vitára hívott két sztárfilozófust. A beszélgetés témája a nemzet volt. A vitára a szerkesztőségben került sor, a vita szövegét a lap október 17-i számában közölték. Alain Finkielkraut kezdi, azzal indít, hogy idéz egy Ernest Renan mondást, miszerint az emberiség történelme nem zoológia. Majd a hagyományról beszél. Alain Badiou első megszólalásában rögtön rákérdez a vita körülményeire, és kifejti, nem véletlenül foglalkozik ezzel mostanában a Sarkozy-apparátus. Mi a nemzet? Ki az igazi francia? Ki nem az? E kérdésekre születtek már feleletek, sőt, törvények is: a zsidók és az idegenek nem jó franciák. Aki azt kérdezi, mi a nemzet, annak tudnia kell, hogy a válasz eldöntheti, ki tagja a nemzetnek, ki nem. És innen kezdve hiába érvel Finkielkraut a nemzeti identitás meghatározásának szükségességével, a hagyománnyal, az emlékekkel, a kulturális örökséggel, a francia lélekkel, Badiou nem tágít: szerinte a nemzeti örökség felemás dolog, mert van, amit el lehet fogadni belőle, és van, amit nem lehet. Gondoljunk csupán a kereszténységre, nem lehet azonosulni a keresztes háborúkkal vagy az inkvizícióval.
Erre Finkielkraut egy újabb idézettel felel, jelezve, hogy a kereszténységnek sok ellensége volt, és sokan akarták megsemmisíteni. Ez az okfejtés, mondja Badiou, nagyon szűk sávban érvényes, ráadásul legitimálja az erőszakot. A nemzet, összegez Badiou – miközben a fényképek tanúsága szerint Finkielkraut a tenyerébe ejti arcát –, a nemzet eleve rasszista fogalom, aki a nemzeti identitást erőlteti, előbb-utóbb fasisztává válhat, maga Finkielkraut is feleszmélhet egyszer, hogy az újjáéledő fasizmus elősegítője volt.
*
Bármi létre tud hozni egy közösséget. Egy hevenyészve összeütött vagy éppenséggel nagy gonddal létrehozott alkotmány… Egy misztikus történet... Egy zászló... Egy sztereotípia… Bármiben lehet hinni. Csak elégszer kell hangoztatni. Egyetlen kérdés létre tud hozni egy közösséget. Akár egy egész nemzetet is. Nemzet lehet azokból, akik kitartóan és folyamatosan ugyanazt a kérdést teszik fel maguknak, észrevétlenül bezáródva a kérdés vasrácsai mögé.
>> Tamás Gáspár Miklós: Nacionalizmus kontra etnicizmus
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!